Egy fiú sétált, ráérősen a hévmegállóban. Várva a szerelvény beérkezését.
Motyogásra lett figyelmes..
Határozott, vagy inkább ideges panaszkodás volt ez,
ami az ő séta-tempójával volt kapcsolatos.
A fiú hátranézett, (már a sarkát taposták mértani pontossággal ismételve) és látta ahogy egy nyugdíjas korú asszony, egy félig-szívott cigarettát dob el maga mögé, és mintha direkt ügyességéből adódna, úgy húzza át rajta menet közben kocsiját, hogy a csikk ki is alszik.
Ő ezt nem látta, csak dünnyögött félig hangosan:

-Én nem tudom ezek a mai fiatalok milyenek(?!), - Mondta mély elégedetlenségében.
-Egyik mögöttem topog, másik előttem, jó hogy nem löknek föl(!!), vagy nyomnak össze(!!)...
Két vele egykorú barátnője várta őt ráérősen, egy padon ülve, az ő elégedetlenségét látva,s rögtön megerősítve:

-Mi van, nem hagynak ideérni? Jó hogy nem löknek a sín alá(!!) Mondták felváltva, cinikusan.
Leblokkolt a fiú, ez látszott logikát, magyarázatot kereső szemein. De nem reagált rögtön.
Csak rájuk nézett..5-10 másodpercig nézte őket, ahogy diskurálni kezdtek az előző szituációról, immár ügyet sem vetve a férfira.
Róla beszéltek:
-Na, ezek! Fiatalok, cöh(!!), én nem tudom milyenek ezek, se ide, se oda, vagy ez vak?!! 
Elégedetlenségükbe, egy kis gonosz elégedettség is keveredett, mivel tudatában voltak annak, hogy az "alany", hallja őket.
A legény nem fojtotta tovább magába, nagyanyja korú embertársai viselkedésének megvetését, s határozottan bekapcsolódott a mérgező légkörű "beszélgetésbe".
-Asszonyom, igen, én hátrafelé vak vagyok, de elöl van szemem, és ELŐRE: LÁTOK.
Úgy látom viszont, maguk előre sem látnak, még hárman együtt sem.

Közönyt magára erőltető reagálásuk cinikusan, de (akaratlanul is) elismerte a fiú pártatlanságát, és felvillanó "spontán bölcsességét":

-Fú de okos(!), hú de megmondta, hallod?! Hahh!!

A csend, ha kis időre is, de jelentőségteljesen beállt... 

A fiú nem érzett utálatot, még ha szigorúan is kezelte a nagymama korú hölgyeket.

Tudattalanságukat érezhetően nem azonosította Velük.
Nem ítélte meg őket, csak amennyire "szükséges" volt. Tisztázta a zavart önmaga, és azok számára is akik akarva vagy akaratlanul azt gerjesztették.
Ezen idős hölgyek életében, ez a pár mondat, hiánypótló irodalom volt, abban a pillanatban, a legtisztább forrásból. Béke legyen Velük! 

Szeretet, vagy önbálványozás...Béke, vagy harc? Néha megkell húzni a vékony, de fontos határvonalat.

A válasz(tás), nem kérdéses.

(Csak tisztán kell hozzá-Látni:)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.