Kezdjük ott, ahol a "part szakad".

Nincs jó és rossz karma, csak karma van. (Annak aki ily megosztottságban él).

Ez nem jelenti azt hogy ne lennének következményei egy tudatlanságból elkövetett rossz tettnek, vagy hogy jó tettünket ne gyarapíthatnánk (és ezáltal gyarapulhatnánk).

A világba elveszésről (ok-okozat-ba bonyolódásról) szólnék inkább. "Az ördög a részletekben erős".

A részletek töltik ki a lényeg szerepét emberi mivoltunkban, és a részletek mindenben fontosak, de nem valóak az igazság kifordítására. Túlokosság. S nem valóak a valóság felgyorsítására sem. Ki siet bennünk? Mi célból?

Ha valami fontos, arra felkészülünk..s bízunk..

De nem, ezek szörnyen fontos gondolatok, "túlélésre kondicionált" automatizmusok, a félelem különböző riogatásai, amiket olyan átéléssel játszunk el(persona), hogy környezetünk is rögtön "bevonódik"...jóváhagy..

Kollektív tudattalan ugyebár. A nagy tudatkatyvasz.

Hasonlóan működő környezetünk jóváhagyja teremtésünk. Illetve sorsrontó életszemléletünk:

A rohanást, az "időpénz" mantrát, és a "nincs időm semmire" formulát. Ez a gyengénk, s aki kicsit átlát ezen, az vagy hülye, akit megvetünk, vagy nálunk "hatalmasabb" akit szolgálunk/idealizálunk, esetleg utáljuk és szolgáljuk egyszerre, mert "nincs más választásunk". Olykor tényleg nincs. De ez csak a külvilágra igaz.

Folytatom:

Bizonytalanság, elszeparáltság, meg nem értés, ellenállás, itélkezés. Látszólag más más témák..EZ a gyökerük. Talajtalanság, és "tértelenség". "Csakénség". Idő jelenlét nélkül. Cél, út nélkül. Groteszk vad ambíciók, amikkel felcseperedő gyermekeinket felkészítjük a "nagybetűs életre". Persze Madáchnak igaza volt, de előbb a magunk "daimon-ját" kell célkeresztbe vennünk..Erre taníthat talán egy jó apa.. A mindennapok tiszta valóságában. 

De nem ez a jellemző.. A zavar uralmat akar, és folytonosan zavar. Keresi gyengénk, mint egy kísértő..és vannak gyengéink. 

Depresszió. Ó hogyan szabadulhatnék meg tőle úgy, hogy két kézzel kapaszkodom bele /kiváltó okaiba/, naivan kérdezhetnénk..:)

Pedig úgy tartják (a nem dogmatikus) hívek, felébredni egyszerű. 

Mi is a lényeg: Mindig az, ami éppen van. Tattata, ahogy Buddha mondta. A dolgok "ilyensége".

S ha ezt szemügyre vesszük könnyen belátjuk (helyes szemlélet), hogy a dolgok, ha hagyjuk őket annak lenni amik, "eléntelenülnek". (Anatman). S hogy mi van ebben az éntelenségben, vagy inkább fogalmazzunk úgy öntelenségben? Üresség (súnja). Ez az a pont, ahol sok nyugati visszafordul a Buddhaság keresésétől.

Nekünk csak az valódi, ami feltételekhez kötött (kézzel fogható), vagy amiről csak sejtjük hogy van (misztikum), vagy hiszünk benne (remény), mert egy nálunk "tisztább lélek" ezt kimondta, bebizonyította.

Az üresség megsemmisíti a keresőt, és ezt legtöbbünk nem akarja. "Ki szolgáljak, ha nem magamat"? Hallhatjuk magunkban az egó elszólását. "Szeresd felebarátod, ahogy tenmagad". Önző vágyaink hajtóereje viszont túlságosan telített. Inkább csak átcímkéznénk. "Legalább a dicsőség maradjon meg Nekünk". 

Sok mindenről nem akarunk tudomást venni, amíg a "megvilágosodást keressük".

Miért keressük? Általában azért, amiért bármi mást is keresnénk: Többet akarunk magunknak ebből, vagy abból.

Békéből, fényből.

Ha komoly is szándékunk, a halogatás a mindennapi beváltására szent célunknak életekig tartó akadályt gördíthet. Magunkat becsapni a legnehezebb kezdetben. De aztán.. Ha már belejöttél: A legkönnyebb. 

"Még ráérünk belépni az ürességbe", a nem-énbe. Az egyenlőség reánk szabott gyakorlatába.

A tiszta intelligenciába, ahol a vezetett és a vezető kettőssége megszakad.. (Eggyé válik).

Ezen a ponton dől el ki hol tart, ki mennyire gondolja komolyan a valóság megismerését, és az annak való alávetettséget.

A nehézség abban rejlik, hogy kiútra nincs lehetőség.

Az ember rájön, önmaga magának legnagyobb ellensége, és legjobb barátja egy személyben.

Dönteni kell. És minden pillanat döntés, ha nem is tudatos.

A dolgok ilyensége pedig a legtisztább tükör. Becsukhatjuk a szemünk, de magunkat nem csaphatjuk be.

Játszhatjuk a régi szerepet, a "zavart követőt", az "alázatos méltatlant", innen már nagyobb a tét, mint első álmaink a felébredésről.

Felébredünk, és azt látjuk: Dolgoznunk kell magunkon, miközben belül úgy érezzük "készek vagyunk".

Nem tudom tovább vinni ezt a fonalat saját szóval...egy idézet kéri magát ide:

"Amikor a kettőt eggyé teszitek, mentek majd be a Mennyek országába".

Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.