Szavak labirintja,

Érzelmek csomója-gubanca,

S az észnek fogas mókuskereke,

A világnak kincse, a világnak szemete.

 

Rímek közé rejtettem a tettest,

Ki megrabolta életem,

Barátnak fogadtam ellenségem,

Kinek hittem magam: Nem lelem.

 

Mivel tölti ki az űrt az ember, 

Ha a világ hiánnyal van tele:

Nincs válasz, nagy a zűr,

Mégis minden rendbe vele.

 

Könnyű átlátni a szitán, 

Ha (ön)szemünkbe nem szórunk homokot.

Meglopott, megcsalt, elhagyott,

Egy ellenség, akinek elhittem:

Én Vagyok...

A bejegyzés trackback címe:

https://onvalo.blog.hu/api/trackback/id/tr40921534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.