Fontold meg a szavakat, mintha kőbe vésettnének.

Engedd el a szavakat, mintha csak tollpihék lennének.

"Amit az Isten egybekötött, az ember szét ne válassza"!

Gombafelhő, sugármező, halálerdő... beláthatatlan...

A Föld, melyet széthúztak, újra Eggyé lesz.

A víz mely különvált, egybegyűlik.

Az ember megmérettetik (elrejtett) szívében,

A létező gyümölcsét aratja, ami marad:

Megy ceflébe.

-A pokol a lélek (spiritusz) tisztítója (cefle). 

Semmiképp sem kívánatos!

A szenvedés esszenciája.

Tisztítsd meg szándékaid,

Hogy bírd hálával a Jelen-t.

Vesd el konok akaratod,

Birtokoljon a Csend!.

Az evolúció a Lét türelme és áldása (az időben).

Célod a nagy Most: Hiánytalan Létforma...

...Kötetlen, (formátlan), időtlen.

A tudomány a hívő (igaz) embert még inkább megerősíti.

A hitetlent (hiteltelent) méginkább gúzsba köti.

Becsukott szemekkel, (megvakúlt hiúsággal),

Lásd: (Mind) Egy-"formák" Vagyunk.

Utazom a volán kék-sárga vonalán,

És tűnődöm:

Vajon a föld hogyan képes viselni ezernyi sebből vérző testét,

S a gépek vágta-járta hegeket miért tűri oly régóta meg.?!

Az ember céltalanul utat épít: itt is, ott is,

Céltalan életének csúf emlékeket állít, és

Rombolva pusztít völgyet-hegyet.

Önző nemzésből született világunk nagy része,

S még önzőbbé tenne minket:

Fajunk nemzedéke.

Mivégre a harc, a kínzás,

Miért az önszeretet?!

Végül elhozza sorsunk átkozása:

A békének vetett ágyat, helyet!

Nem láthatnálak, ha (tőlem) nem külömböznél,

Nem láthatnálak, ha (velem) egy nem lennél.

Ülök a "Most folyó" partján.

Az idő káprázik csak tükrében,

Vágyam illanva csobban, egy "kiváncsi hal" képében.

Öleld át (belülről) tested, tudatod terével..

S ha valami köt, oldozd fel: (1-1) lassú lélek-zéssel..